Végre tavasz, majdnem

Nagyon szép idő volt ma. Ennek örömére ma a Parkban ebédeltem pár kollégámmal. Igazából egyedül akartam kimenni de rám akaszkodtak, nem akartam a feszültséget és hagytam, hadd jöjjenek velem. :D Jó volt azért így is, kezdenek a nyári emlékek előjönni, mikor nem volt kedvünk visszaindulni a munkába. Ez ma nagyon jól esett. Azért nem mondom, hogy a munkakedvemet növelte. :)

A Lánnyal nem tudom mikor találkozom, sőt azt se, hogy egyáltalán fogok-e még vele találkozni csak úgy. A baráti társaságomban biztos azért össze fogunk futni. Ez a helyzet várható volt, de hát ha ennek kell lennie, akkor ez van. Nem akarok tovább görcsölni ezen.

Itt a tavasz és a Randivonalon nem győzöm azt a sok levelet kitörölni. Ezúton üzenném, hogy a 38 éves 160cm-es 80kg-os hölgyek hiába ostromolnak. Most, hogy fogyózom pláne nem illenénk össze.

Egész nap edzettem magam a gondolathoz, hogy ma árpa formulát vacsizom. Lélekben is ott voltam, egyre viszont nem számítottam. Kriszti milánóit készített. Kb. a másodperc tört része alatt lemondtam az árpáról. Gyenge vagyok, ez van. De 75.9kg-nál úgy érzem, megengedhetek egy kis lazítást. Mikor elkezdetem enni, még Kriszti beszélt hozzám, de már csak szófoszlányokra emlékszem. Tudatom beszűkült, a külvilág megszűnt számomra létezni. Csak a tányért láttam és csak ettem és ettem. Most mindjárt lefordulok a székről úgy fáj a belem. Ebből hogy lesz alvás még nem tudom. :)