Mozgólépcső

A hét első munkanapja, kedd. Végre történik valami. Terelem a gondolataimat, és ebben a munka most pont segített. Azon kívül, hogy dolgoztam rendesen, és a parkban napfürdőztem, nem sok minden történt. Gyúrtam, ahogy egy jó cukrászhoz méltó. Éhes vagyok mint egy, nem is tudom micsoda. De egy kis apró momentum azért felhizlalja pár sorra a mai bejegyzésem.

Azt hittem ilyen csak mással fordulhat elő.
Deák tér. Piros Metró, mozgólépcső. Megyek lefele. Előttem, mögöttem, 10 méterre senki. Szemben, felfele tömött sorok. A sok faarc között egy ismerős faarcot látok. Gondoltam egy biccentéssel letudom a köszönést. Ő nem így gondolta. Észre vett, fülig érő mosoly.
- Hááát szevasz Gyulám!! Mi van veled? Mesélj már valamit! Merre vagy most? Mit csinálsz? – közben a távolság arányában hangereje is nőtt. Én zavartan csak a mosolyogtam és a vállamat vonogattam, nem nézve a szembejövőkre.
Örültem, hogy kb. negyven embernek ilyen gyorsan bemutatott. Legfőképp azon lepődtem meg, hogy tudta a nevem. Mert én nem tudtam az Ő nevét. Már akkor sem mikor ismertem. Van néhány ismerősöm, akikkel eldumálgatok, ha az utcán találkozunk, de halvány fogalmam sincs a nevéről. Na ő is ilyen.
Elgondolkodtam azon, hogy sűrítem be 10 méterbe azt, hogy kb. abban a tíz évben, amióta utoljára találkoztunk, mi történt velem. Szerintem, a mai napot sem tudtam volna. Persze régi mivoltom ennél felkészültebb volt ilyen esetekre, de ma váratlanul ért. Ilyenkor csak annyit válaszoltam vissza: - Na mi az!?! Kiengedtek? És ezzel sikerült volna megint valakinek beszólnom. De ez a régi mivoltom, azóta megjavultam. :D

A mozgólépcső amúgy is érdekes hely. Nagyon sok emberre itt jön rá a csókolózhatnék. Jaj már! Nem idegenekkel, hanem a párjukkal! A magasságbeli kiegyenlítődésnek úgy látszik erotikus töltete van. Imádom, ahogy a sok tahó húzogatja a gumikorlátot és ahogy a pénzt dobálják le, vagy ha jót röhögve rácsapnak a megállító gombra. De a legjobban azokat a naiv embereket szeretem, akik mikor látják, hogy sokan várnak felfele, úgy döntenek, gyalog indulnak fel. Jaj de aranyosak. Ahogy 20 méter után megpróbálnak pókerarccal felmenni, közben mindenki - aki már egyszer felment :) - tudja, hogy iszonyat fárasztó feljutni gyalog. ŐŐŐ, nekem ezt csak mesélték. :D
Viszont a leggyűlöletesebb egyed, a bizonytalan. Bármikor rád eshet, amit még jó ritmusérzékkel eltudsz kerülni. De mikor felér, megáll pont a végén, és bambul. Az emberek, mint egy eldugult kolbásztöltőben, elkezdenek feltorlódni. Ő meg nem néz magamögé milyen katasztrófát okozott. Csak bambul. Mint, ahogy a járdán is próbálunk úgy közlekedni, hogy más is elférjen, itt is meg kellene tanítani néhány embert, az alapvető urbánus viselkedésre. Pl. Nem kiabálunk Szevaszgyulámat tömött mozgólépcsőn. :D

Ezt a bejegyzést Attinak ajánlom, mert egy darabig virrasztott hátha kész leszek. De gyenge volt és elaludt. :D

Ahogy Ő mondaná: Pisz.