Minden nagyon Kenyér volt!

Ma szabin voltam, ezt a napot Attinak szenteltem. Szokásomhoz híven sikerült elkésnem a találkozóról. De felkészítettem rá, úgyhogy szerencsére megvárt. :)

Régi emlékek felidézéseként mákosgubáztunk egyet a Westendbe. Nagyon szép idő volt, és miután vettem egy pólót, kimentünk a Margit Szigetre. Leheveredtünk a fűre és élveztük a napsütést. Dumázgattunk sokat, de ahogy általában lenni szokott, én beszéltem inkább, Atti néha olyat mondott hogy nem tudtam folytatni a röhögéstől.

Egyre többen lettek, és persze mindenki itt éli ki mutatványos hajlamit. Szeretek úgy heverészni, hogy egyik oldalamon fociznak, a másikon freezbeeznek, igazából a kezdő suriken dobó tanfolyamot hiányoltam fölülünk. Atti a vakok és gyengénlátok égő buzogány show-ját hiányolta. Amíg a nap ránk sütött addig döglöttünk, jó volt ezt úgy tenni, hogy nem kell visszamennem dolgozni.

A nap le, mi tovább. Gondoltam, átveszem az új pólómat. A címkét nem tudtam leszedni, ezért Atti azt javasolta, hogy égessük el a zsinórt. Úgy is tettünk, sikerült. Többi cucc vissza a zacskóba, szemetek, címkék. Valaki felhívott közben és a beszélgetés alatt ahogy bámulom a földön lévő zacskót, látom fűstől. Ami nem lett volna gond, ha nem az új dzsekim lett volna benne, és nem azon égett volna tovább alattomos módon a zsinór. Pánik, Atti riadóztatása. Kabátom megpörkölődött, nem vészesen. Atti utána még próbálta eloltani, de nem ment egyszerűen.

Nem céltalanul szakítottuk meg a döglődést. Irány a lángosos. Atti mesélte, hogy olyan drága, hogy nem volt már kedve megenni sem. :) Nem számít, vettünk, ettünk. Attiban fóbia alakult ki, hogy mindenki Őt nézni. Bár én ezt nem vettem észre, de ha Ő mondja... :D

Szép pár voltunk ott a szigeten, én a szép sárga pólómban, Atti is a feszülős kis rucijában. Mintha itt rekedtünk volna a tavalyi Gay Parade-ről. :)


Megálltunk csocsózni, nyertünk párat, aztán mikor felnőtt férfiakkal kellett játszanunk, gyorsan véget ért.

A késődélután további része egy Nokia töltő keresésének a jegyében telt. Atti lemerült és nem tudta a számot amit hívnia kell, mert a telefonban volt csak, ezért úgy döntöttünk, vissza a Westendbe, úgy is kell egy fülhallgatót vennem. Atti meg addig mindenkit leszólít, hogy van e töltője.

A megoldást a végén én találtam meg, be a céghez, ahol az őrsrácnál volt töltő. Telefon lerendez, happy mindenki, itt az ideje, hogy utunk innentől szétváljon, mentünk haza.

Jó volt Brada.