Az már biztos, hogy sorozatfüggő lettem, de ez sosem volt kérdés. Jön a tél és elkezdtem betárazni a különböző sorozatokat. Most kb. 8-nál tartok. Csak úgy leülni és nézni, abban semmi különös nincs. A rituálét meg kell tartani. Vacsorakészítés, melegszendvics, abból, amit találok, tea, vagy üdítő. Ha ezeken túl vagyok, jöhet az elengedhetetlen tökmag. Nyílván ez nem egy 20 perces Joey alatt történik. :D Egy sorozat egy napra egyáltalán nem biztos, hogy elég. Ez így leírva nagyon jól hangzik, de egyedül azért ez már nem az igazi…
Kihitte volna, hogy egy-két „normális nap” után, ne történt volna valami. Most éppen a vihar utáni csendben vagyok. A vihar okozta károkat még nem tudtam felmérni, de úgy érzem, hogy ez egy
Katrina erősségű pusztítást végzett.
Úgy érzem magam, mint aki egy rossz álomba csöppent, pedig rohadtul nem akart odakerülni, ráadásul egy olyan szerepbe, ami nem Ő. Megismertem másik énemet, amit jobb, ha nem ismer meg senki, mert még én is félek tőle. Próbálok felébredni, de nem megy, mert már ébren vagyok és nem változott semmi. Tudom, hogy eső(vihar) után köpönyeg, de megbántam.
Sokszor volt az életemben olyan dolog, amiről azt gondoltam, hogy milyen igazságtalan az élet velem, mert akkor nem úgy sültek el a dolgok, ahogy én szerettem volna, de pár év múlva visszatekintve rájöttem, hogy jobb volt úgy, ahogy történt. Most a szívem meghasad, de előbb-utóbb helyre áll. Ilyen az élet. Egy baleset után feltakarítják a törmeléket, elszállítják a sebesülteket és pár óra múlva minden megy tovább, mintha mi sem történt volna. Maximum a résztvevők és a szemtanúk vonnak le néhány tapasztalatot az esetből.
Most nincs jó kedvem, miért is lenne. Elveszteni valakit az sosem jó dolog, de olyat akit szerettem, az még rosszabb.
Most hétvégén Vuk-ot olvastam. Eriknek kellett olvasónaplót csinálnia, de néha olyan kérdések voltak, amit még én sem tudtam megválaszolni. Ez legalább elterelte a gondolataimat, bár nehéz volt a fiú és a lány rókát nem átültetni az én életembe. :)
