Majdnem évforduló

Úgy döntöttem, mivel már majdnem, mondom már majdnem 1 éve kelt életre e kis lelki szemetesládám, (bocsi Kedves Naplóm, de mit gondolsz mi az anyámért jöttél létre? :)) megpróbálok egy kis összegzést vetni. Mivel gyakorlatilag semmilyen kerek évfordulóhoz sem tudom kötni, - hacsak nem „Ákos koncert előtt egy nappal”- ezért nem is hagyományos visszaemlékezés lesz.

Hála az én fergeteges html tudásomnak, kicsit személyesebbé tettem az oldal kinézetét, ez mondjuk leginkább a fejlécek cserélgetésében merül ki. Tehát itt egy kis gyűjtemény, mely eddig nagyjából a lelkivilágomat is tükrözte.

Na ennyire nem tudok mit írni, hogy ilyeneket találok ki, hogy kitöltsem az oldalt. Persze az is közrejátszik, hogy van pár új Olvasom, akiket ezúton köszöntök, és nem látták esetleg. Nem mintha bármiről is lemaradtak volna emiatt… :)

Pedig annyi minden történt Velem, például esetem a fodrásszal, aki éppen a mosdóról kelt fel, mikor bementem, bármennyire erősködtem, hogy ráérünk, nyújtózkodjon még mielőtt nekem esik, hajthatatlan volt. Sajnos a munkája minősége hagyott némi kivánnnivalót maga után, de nála volt az olló és nem mertem vele vitatkozni.

Mesélhetnék Krisztánál történt kaputelefon szerelésemről, melyet még egyik ámokfutásom után iktatott ki. Próbáltam helyrehozni, gondoltam nem nehéz, csak két kábelt kell visszakötnöm, ezen nincs mit elrontanom. A project addig sikerült, hogy felcsengetni lehetet, úgy döntöttünk egyelőre elég lesz ez. Aztán másnap látunk egy hirdetményt a házban, hogy aki mostanában kaputelefont szerelt, az sürgősen csináljon valamit, mert a fél háznak nem működik. Valaki még oda írt valami olyasmit, hogy „úgy is megtalálunk”. Persze Kriszta szerint nem kell örülnöm, hogy ez miattam volt és lehet egy új sztorim. De kísérteties az egyezés. :D Aztán kihívtuk a szerelőt, aki azt mondta, hogy ezt meg kellene szerelni, de arra most nincs ideje, de éppen van nála egy új készülék, amit eladna. :D Annyit megtett, hogy rendesen bekötötte a régit, amivel csak csöngetni lehet. :)

Most hirtelen több nem jut eszembe, de apránként előjönnek az emlékmorzsák.

Emlékezz! Emlékezz!

JAJAJ! Ennyi kihagyás csak azelőtt volt, míg egyáltalán nem írtam blogot. Annyi minden történt Velem, hogy vszínű a tizede nem jut eszembe. Most éppen jutott rá időm, de az a sok emléktömeget képtelen az agyam adott egységekre osztani.

Na, kezdődik az emlékek közti csapongás.

A válóperem már a bíróság előtt van, a tárgyalás még nincs kitűzve. Elintéztem a kölcsönt, megvettem Krisztitől a részét a lakásból és én maradok ott, Ők meg építkeznek a szüleinél. Elméletileg jövő héten lesz a költözés. Én meg 2034-ben megkérem a robotomat, - miután megtalálta a protézisemet, ami a tolókocsimról esett le valahol -, hogy menjen be postára, már ha akkor még lesz posta, és fizesse be az utolsó csekkemet.

Na annyira öreg vagyok, hogy semmi nem jut már eszembe.

A minap Kriszta megfogalmazta, olaszosan élünk. Ebből mindenki találja ki mire gondolt, nekem elmondta, találó volt. :D

Utolsó bejegyzésem óta ittam alkoholt, sőt kétszer még szerintem „részeg” is voltam. Ahogy látom nem túl meredek a lejtő, de már biztos elindultam rajta. :)

Nehéz így írni, hogy alap esetben örülök, ha este még emlékszem, hogy napközben mi történt, nemhogy hónapokra visszamenőleg kell visszaemlékeznem.

Ma éppen a céges karácsonyi partyra készülünk, nem sokára kezdődik. Általában, ha valami szorgalmi munka van, az tuti nálam csapódik le. Most is így volt, én készítettem el a csoportunk ajándékát. Nem azért írom, hogy ez baj, mert ilyen típusú munkákat szeretek csinálni, de valahogy az alakult ki az évek alatt, hogy „ Te kéne az X.Y.-nak csinálni, tudod, olyan vicces képet”.

Na most szóltak, hogy indulni kell. :)