Kényszerevés

Pár posttal korábban ecseteltem, hogy amióta fogyózom, azóta sokkal több fajta ételt eszem meg, mint előtte. Persze ehhez hozzájárult a kommuna is, ahol megkóstolhattam új ízeket. Na de ma az ételevés új kategóriájába léptem, ez a kényszerevés. Történt ugyanis, hogy Exwife Kriszti (huh az a sok Kriszta), megkért, ha esetleg a szendvicsesnél járok, vigyek neki haza pár darabot. Persze Ő olyanokat kér, amit én messziről elkerülök. Vettem is Neki, amit be is raktam a táskámba, hogy hazavigyek. Igen ám, de este keresett egy lányismerősöm, hogy elmennék e vele a Zöld Pardonba, koncertre. Igent mondtam, mert gyúrni amúgy sem volt sok kedvem.

A Blahán találkoztunk. Miközben vártam, a villamos felújításról tájékoztató táblát mellettem valaki elkezdte firkálni. Azt hittem valami ottani melós ír ki újabb infókat. De nem, egy elmebeteg firkálta össze, hogy Vörös nem tudom én kicsoda. Sajnos nem volt teljesen tisztában a golyóstoll azon tulajdonságával, hogy vízszintesen sokáig nem lehet vele írni. A toll kifogyott. Ő meg azt kezdte el mondogatni, hogy meg a rohadt tollatok is szar.

Mindegy, elérkeztünk a szórakozóhelyre. De nagy baj volt, ételt nem lehet bevinni. A lány mondta, annyira nem éhes, de ha kell megeszi az egyik szendvicset. Mondtam, nem bánnám, ha többit is megenné, mert én ezeket nem szeretem. Neki egy elég. Jó akkor legyen nekem a lazacos, azt még talán megeszem, Ő a kaviárost választotta. Betoltam, minimális ízleléssel, de nem volt annyira szörnyű, lehet legközelebb veszek magamnak is egyet. De még egy rákos megmaradt, azt nem vették észre, így azzal mentem koncertre. :) A koncert amúgy jó volt, jól éreztem magam, a lány is partner volt a szórakozásban.

Miután hazaindultam, a Móriczról felhívtam Krisztit, aki már tudta, hogy később érkeznek a szendvicsek. Csakhogy azzal a hírrel hívtam, hogy meg kellett enni őket és csak egy rákosat tudtam megmenteni. Aztán kiderült, hogy hülye vagyok, mert a kagylós helyett véletlenül rákosat kértem, amit nem szeret. :D Ki is dobtam ízibe. :) De nem annyira baj, mert már rendelt sushit, B. tervnek. Aztán mivel én is nagyon éhes lettem, ezért otthon én is olyan jó ízűen toltam befele a kis nigiriket, amit el nem tudtam volna képzelni pár hónappal ezelőtt.

A mai napról igazán nem sok minden tudnék még írni, ha csak azt nem, hogy becses kommunánk teljes létszámban kivonult a parkba, napfürdőzni, fotózni, enni. Utána egy kis nyárelő. Fagyizás. Nagyon jól időzítettük, mert pont akkor kezdett el esni, mikor visszaértünk.

Azért a mai nap sem maradhat el félreértések nélkül. Pár napja a Lánnyal megbeszéltük, hogy ennek az egésznek így semmi értelme. Próbáljam Őt elfelejteni és hagyjuk ezt az egész szerelemes történetet. Én elkezdtem megtenni a szükséges lépéseket. Nyílván előbb lábalok ki ebből az egészből, ha leépítem azokat a dolgokat, amikkel elemlétileg kapcsolatba léphetünk vagy láthatom, nap, mint nap. Tehát kitöröltem a skypeból és még pár helyről. A fényképeit is letöröltem a gépemről. A feladat: felejtés. Ennyit tudtam az ügy érdekében tenni. De sajnos, Ő ezt úgy értelmezte, gondolom én, hogy Vele van valami bajom és ezért töröltem ki. Nem volt könnyű meghoznom ezeket e döntéseket, de ha így tudom megoldani, akkor csak ezt az egy utat tudom választani. Írtam Neki egy válaszlevelet, amiben elmondtam, hogy nem miatta történtek, hanem miattam. Nem tudom olvasta-e, de remélem, elfogadja az indoklást. Én is várom már azt a pillanatot, mikor úgy fogok Vele találkozni, hogy nem álmaim nőjeként látom.

Komolyan, Shakespear sem tudna ennél jobb tévedéseken alapuló családregényt kitalálni. :)