Oi Va Voi!

Óh, Istenem! Ezt jelenti a cím és pont ettől a zenekartól hallgatom az albumukat, miközben írok.

Komolyan mondom, kezdek meghülyülni. Próbálom az érzéseimet elnyomni, vagy nem venni róluk tudomást, de eljön az a helyzet, amikor már képtelen vagyok rajtuk uralkodni. Elég egy kis szikra és nem győzöm eloltani utána a tűzet. Hát ez ma pont így történt. Eszembe jutott a Lány. Hihetetlen módon tudnak ezek a felszínre törni.

Derült égből a villámcsapás. A legrosszabb az egészben, hogy elkezdek agyalni, mi lehet most Vele, mit csinálhat. Gyenge vagyok és írtam neki. Most már nem tudom mi lett volna jobb, ha írok vagy nem. Késő bánat. Nem jó. Felébredek az én kis álomvilágomból, és szembesülök azokkal a dolgokkal, amikről eddig nem akartam tudomást venni. Van barátja, vele van. Őt csókolja, nem engem, őt öleli át, nem engem, vele nevet, nem velem. Ez a világ rendje, de én mindig is rendetlen gyerek voltam és nehezen veszek ezekről tudomást.

Nehéz úgy új kapcsolatot elkezdeni, hogy Őt keresem minden lányban. Nem is tudom, mitől jött ma ez rám, mert már ez lecsengett egy ideje bennem. Néha azt gondolom, hogy ki kellene venni belőlem a memóriakártyát és letörölni róla mindent. De a fényképek Róla, most egy kivehetetlen kártyán vannak. Gyorsan végig néztem őket. Sok örömteli fotó, azokkal a jelentekkel, amikről már írtam, jó látni újra. A mosolya, a szeme, és amit a fotók nem adnak vissza, a személyisége.
De várom, hogy megkopjanak a képek róla, nem túl jó érzés ezen a kényszerpályán lenni.

Megittam egy kávét, nem lett jobb.

A fejlett technikának az is az eredménye, hogy könnyebben tudunk kapcsolatot teremteni a másikkal. Ez sokszor jó, de néha, mint most, éppen szar. Lehet 200 évvel ezelőtt, mire odaértem volna hozzá, már rég meggondoltam volna magam, vagy útközben összeismerkedtem volna valakivel. Most viszont némi hezitálás után pár perccel, már zargathatom is. Ez Neki sem jó, Nekem sem, de gyenge vagyok, ez van. Saját magamat ismerve kitöröltem mindenhonnan, ahol elérhetem, felkészülve erre az állapotra, ha esetleg rám jön. De a beépített memóriakártyámon ott van még az e-mail címe…

Most tényleg szarul érzem magam. Nem is tudom mire számítottam, ha egyszer megbeszéltünk mindent, akkor miért reménykedem bármiben is. Már ha ez a reménykedés kategóriájába tartozik, nem remélek semmit, egyszerűen hiányzik. Furcsa az is, hogy az gondoltam ilyen érzések akkor jöhetnek elő, ha már hosszú időt töltöttünk el egymással, és egymás életének a részeseivé váltunk. Na ilyen itt nem volt. De mégis az az érzés. A legértelmetlenebb kérdés motoszkál ilyenkor a fejemben. Mi lett volna, ha…

Ha szerelmes az ember, hajlamos azt gondolni, hogy a másik is ugyanúgy érez, mint Ő. Ez sajnos sok félreértésre adhat okot, mint pl. egy ártalmatlan mondat mögé képzelt olyan tartalom, amit a mondat írója nem is úgy gondolt. Ezt hívom én magamban agyalásnak. Most amit írt, az hogy is van? Ez így iszonyat, persze utána már bánom, hogy egyáltalán írtam Neki, most ezerrel tűzet oltok.

A cukrászda bezárt, a pénztártól távoztam, reklamációnak helye nincs, pedig a panaszkönyvbe még beírtam volna, hogy finom volt, de kis adagot osztottak…

Na, ha idáig nem hánytad el magad ettől, Kedves Naplóm, akkor leírom még pár szóban, hogy ma azon kívül, hogy ReciZsuzsi búcsú partiján vettem részt, igazából semmi különös nem történt. De! Bejött Triki ma, és együtt elmentünk ebben a szép időben ebédelni. Jót sétáltunk, jól esett, köszi. :)