Az őrület határán

Jaj, hol is kezdjem? Az úgy történt, hogy… na ezt nem nagyon tudom folytatni, mert ismét egy olyan nem unalmas nap volt, amiről nem sok mindent tudnék írni. Jó, a parkban nem minden nap nyitnak rám egy bicskát, hogy pénzt adjak, de ezek mellett már elsiklok. Megint csináltunk rólam egy halom fényképet ebédidőben, de a gond az, hogy amin nincs rajtam a napszemüveg, azok használhatatlanok. Ez elgondolkodtatott azon, hogy szegény kollégáimnak milyen fájdalmas lehet engem nap, mint nap látni, mikor nincs rajtam a napszemüveg. :)

Tegnap a wiw-en ismerősnek jelölt egy srác. Ismerős volt a neve, de a képen ami róla van épp napszemüvegben van és rohadtul nem tudtam ki az. Aztán egy félórás gondolkodás után rájöttem, hogy fiatalságomat Vele együtt töltöttem egy közös baráti társaságban. Jó ilyen ismerősökkel összefutni.

Tegnap a Randivonalon írtam egy lánynak (őőő fiúnak nem is tudnék). Már sikernek könyveltem el, hogy miután látott, nem törölte ki a levelemet. Válaszolni nem válaszolt még, de az már ezek után nem is izgat. :)

Az est fénypontja már ennyi idős korban már nem az, mint nem ennyi idős korban. :)Tollasozni voltam. hárman voltunk, sikerült 2 órát játszanunk, nagyon jó volt. A bokám csak kicsit fáj, a talpamon még maradt bőr, tehát sikeresnek mondhatom a tegnapi játékot, még akkor is ha állandóan vesztettem. :)

Aztán otthon várt ráma sushi. Komolyan már olyan, mintha hazamennék a szeretteimhez. Úgy örültem neki. Annyira szépek és aranyosak voltak, hogy az elején csak nézegettem. De aztán! Örömkönnyek között faltam őket. Most is alig látok, az emlékek feltódultak, nehéz róluk érzelemmentesen beszélni. Ráadásul annyit rendeltünk, hogy kaptunk még egy adagot ajándékba. Az lesz holnap az ebéd.

Kezdek meghülyülni. :)